Megyesi Dániel festőművész

Az asztrofotózással kezdődött

Gimnazista koromban gyakran jártunk a Vértesbe édesapámmal, megfigyeléseket végezni, vagy távcsövön keresztül, fényképezőgéppel rögzíteni az égbolt szépségeit. Az erdő éjszakai hangjai, az illata mind mélyen beleivódtak az emlékeimbe. Volt egy hangulata annak, amikor a Világegyetemet néztem Apával, és közben Mike Oldfield- és Oscar Peterson-lemezeket hallgattunk. Az amatőrcsillagászati berkekben már akkor is élénk élet zajlott: távcsöves találkozók, táborok és konferenciák gazdagították az élményeimet, s ehhez kapcsolódóan volt szerencsém kijutni 2006-ban a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) ifjúsági diákpályázata révén a NASA űrtáborába, az Alabama állambeli Space Camp-be.

Olyan felejthetetlen pillanatok részese lettem, mint pl. amikor egy MANT-konferencián kezet fogtam John Glenn-nel, az első amerikai űrhajóssal, vagy amikor az űrtáborban találkoztam az űrsikló-missziókban részt vet űrhajósokkal, és még Christa Mc Auliffe édesanyjával is.

Vagy amikor Apával először sikerült beazonosítanunk a hozzánk legközelebbi kvazárt a Cassegrain látómezejében, a 3C273-at, aminek fénye több, mint 2 milliárd éve indult el, hogy most éppen a mi szemünkbe érjen a távcsövön keresztül. Hűha – gondoltam, ez kell nekem! Ez okozta mindig is a legcsodálatosabb borzongást, amit valaha éreztem.  Vannak az ember életét gyökeresen megváltoztató pillanatok, ezek mindegyike számomra egészen biztosan ilyen volt, persze erre csak utólag jön rá az ember. Állandóan ezek, s ezekhez hasonló kérdések cikáztak a fejemben:

Vajon máshol is élnek a Galaxisban?
Mi az ember legtágabban értelmezhető kontextusa?
Hogyan foglalja el helyét az Univerzumban az ember, mint tudatos entitás?
Hogyan viszonyulunk az Ismeretlenhez?
Mit jelentünk, mint faj a bolygó szempontjából?
Hogyan teremthetünk konszenzust a komplexitásban?